Újszülött és fogak?
Nem túlzás ez egy kicsit? Hiszen a fogak még akkor sem bújnak ki 3-4 hónapos kor előtt, ha nagyon "sietnek". Attól, hogy valami nem látszik rögtön, azért még létezhet. Lassan már közhely, mennyire fontos az anya életmódja a fogantatás körül és a terhesség alatt. Elmondhatjuk ezt a fogak szempontjából is, mivel koronájuk - a fogínyből majdan kilátszó részük - még a megszületés előtt kialakul a fogak bölcsőjében, a foglécben. Így hát csak azokból az anyagokból tud felépülni, ami az anyában is megtalálható, amit az anya elfogyaszt.
Ha mi nem is vagyunk mindig előrelátóak, a természet mégis az. Ugyanis már a születés utáni hónapokban, amikor még híre-hamva sincs még a tejfogaknak sem, az ínyben ülő tejfogak alatti sorban kialakulnak a későbbi csontfogak is. Mintha a szervezet tisztában volna vele, hogy ennél keresve sem találhat alkalmasabb időt, hiszen folyamatosan kapja fogépítéshez legkedvezőbb táplálékot, a kalciumban és foszforban gazdag anyatejet.
A fogatlan szájacskában is ajánlatos időnként körülnézni, nehogy észrevétlenül maradjon valamely fertőző betegség, szájpenész.
Előbb vagy utóbb azután kibújnak az első fogacskák. Az "utóbb" jelenthet akár két éves kort is. Tévhit, hogy a fogzás és a gyermek értelmi fejlődése szoros összefüggésben volna. Bizonyos betegségek miatt késhetnek a fogak, de általában aggodalomra nincs ok.
A fogzást megelőzően, majd különösen a 6.-15. hónap közötti időszakban a pici ellenállhatatlan vágyat érez, hogy minden lehetséges dolgot a szájába dugjon. A szülő persze nem üdvözli ezt mindig, de olyan rágókákkal, játékokkal kell ellátni a babát, amelyeket nyugodtan a szájába vehet. Az első fogak kibújása után nem egyszer több hónapos szünet is beállhat, és azután megint kijön néhány tejfog. Ez így megy kb. 2,5 éves korig, mire végül minden foga kibújik. A fogtisztítást, legalábbis annak imitációját már egész pici korban szívesen eljátsszák a gyerekek, ha a szülőket utánozhatják, és nincs bennük a kötelezettség érzése. Különösen két éves kor táján szeretik az utánzósdit, így ezt az időszakot érdemes kihasználni a fogmosási szokások kialakítására is. Mire eléri a három éves kort, megismerheti a fogászatot, a gyermekfogászt. Na, nem mintha erre máris égető szüksége lenne, de szüleit vagy nagyobb testvéreit nyugodtan elkísérheti egy-egy fogászati rutinellenőrzésre, hadd ismerje meg a fogdoktorokat úgy, hogy viccelődnek vele, babusgatják, de semmi kellemetlent nem csinálnak.
Egészséges gyermeknél a fogtisztításon kívül még a cumizás is lehet sarkalatos kérdés, mert a fogak helyzete nem elhanyagolható a tiszta beszéd megtanulásában.
A fogbetegségek közül a fogszuvasodás megelőzhető. Helyes étkezési és fogtisztítási szokások mellett sokkal inkább veszélyeztetik a fogakat a játszótéri balesetek, orrabukások, amelyek szerencsére ritkán járnak a fájdalmon túl nagyobb bajjal.
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!